Vereczkei Gabriella – pályaválasztási tanácsadó

Iskoláknak

Évről-évre egyre több általános és középiskolával kerülök kapcsolatba, akikkel az együttműködésünk töretlen és igen hasznos. Ezen iskolák száma jelenleg közel három tucat, és ezt a kört folyamatosan bővítem. A pedagógusoknak a saját szakján és az esetleges osztályfőnöki teendőin kívül, igen kevés ideje marad arra, hogy tájékozódjon az aktuális továbbtanulási tudnivalókról, és hogy egyesével minden diákjával kidolgozzák azt a jövőképet, amit el kellene kezdeni majd felépíteni.

Nos ebben tudok én az iskolák segítségére lenni, hogy ezt a terhet, feladatot levegyem a vállukról. Nagyon szívesen kimegyek bármelyik iskolába elsősorban a 7., 10. 11. és igény szerint a 12. osztályokba, egy összevont szülői értekezletre, amin a tanulók is jó, ha jelen vannak, és egy órás előadás keretén belül bemutatom az összes lehetőséget, tudnivalót, amit célszerű észben tartani. Igény szerint akár online szülői értekezletet is vállalok! Akik pedig az elhangzott információk alapján, még inkább tanácstalanná válnának, mert nem is gondolták volna, hogy ennyi lehetőség közül lehet választani, várom Őket szeretettel az irodámban vagy szintén online tanácsadásra.

Az előadásokra a legideálisabb időszak a február és május közötti időszak. Mert így az érdeklődő szülők és diákok a következő tanév kezdetéig még fel tudnak engem keresni esetleges kérdéseikkel.

A teljesség igénye nélkül, nyugodtan referenciát kérhet a következő iskoláktól: dabasi gimnázium, monori gimnázium; pilisi, ócsai, gyömrői, albertirsai monori, gombai, vasadi stb. általános iskolák.