Vereczkei Gabriella – pályaválasztási tanácsadó

Kiket várok és mikor?

 

7. osztályosok:

Hetedik osztály előtt még nem kaphatunk teljes rálátást, tiszta képet a tanulók érdeklődéséről. Egy sor olyan témakört, tantárgyat még nem tanultak, ami később befolyásolhatja majd döntését. Ezért a legideálisabb időpont az első találkozásra a hetedik osztályt követő nyári szünet, mert akkor már birtokában vagyunk a 7. év végi jegyeinknek (ami már beleszámít a továbbtanulásba), de még a 8. osztály előtt vagyunk. Így mikorra nyolcadikosok leszünk, már nagyjából körvonalazódhat az irány, és tudunk célirányosan menni nyílt napok, előkészítők felé. Aki viszont nem elég szorgalmas, gondok vannak a tanuláshoz való hozzáállásával, célszerű lehet a hetedik osztály során is felkeresni, hátha egy idegen szájából nyomatékosabbak a biztató szavak.

 

8. osztályosok:

Ugye folyamatosan változik a középiskolák szerkezete, és az egyetemek követelményrendszere. Aki mindezt nem látja át, és nem tud tudatosan építkezni a céljai megvalósítása érdekében, könnyen tévútra kerülhet. Ha viszont időben látjuk, hogy honnan-hová és hogyan lehet eljutni, motiváltabbakká válhatunk. S így mindenki jól járhat. A tanuló szívesebben jár iskolába, és jobb eredményeket érhet el. A tanárnak sikerélménye lesz, és örül, hogy átadhatja tudását, ami a tanuló javára válik. A szülő boldog, mert jó helyen van a gyermeke, aki teljesít is.

 

10. osztályosok:

Elsősorban gimnáziumok esetén fontos időpont, ugyanis ebben az évben kell eldönteni, hogy 11.-től milyen fakultációra szeretnénk majd járni. Ekkortájt már célszerű megfogalmazni céljainkat, és a siker érdekében, fontos tudnunk, hogy egy-egy egyetemi szakhoz mely tantárgyak a fontosabbak.

 

11. osztályosok:

Most már hamarosan jön a döntés ideje, és mivel évről-évre sok minden változhat, tudni kell, hogy jelenleg melyek azok az információk, amik aktuálisan befolyásolhatják döntéseinket.

 

12. osztályosok:

A döntés éve. Mindenről tudni kell. Fontos előzetesen latolgatni, és a végső simításokat elvégezni. Majd jelentkezni. De nem csak egyetemekben gondolkodhatunk ugye, hanem felsőoktatási szakképzésben és OKJ-ban is. De, hogy melyik miről is szól? Ezt is tisztázni kell.

 

Pályamódosítást tervezők:

  • Aki elvesztette munkáját, és egy új irányba szeretne indulni
  • Aki sikertelen, motiválatlan a munkájában és váltani szeretne
  • Aki rájött, hogy rossz irányban indult el
  • Vagy csak tudni szeretné, mivé válhatna

 

Bárkit, akinek segítségre van szüksége!